Forma-1, őrült Amazonok

A sziklás talajjal lassan barátságot kötöttem, és hamar megállapítottuk, hogy mely területeink kompatibilisek, így egy idõ után nem is volt olyan kényelmetlen. A hálózsákomban pedig jó meleg volt, így egész jót aludtam. Csak hajnalban ébredtem fel arra, hogy a kilátóban egy nagyobb társaság hangoskodik. Angolul beszéltek, és a kilátás mellett arról tanakodtak, hogy magyarok vagy románok vagyunk-e. Én nem mozdultam, csak hallgattam õket. Az egyikük ledobott egy fém sörös dobozt a sziklákra, tõlünk pár méterre (tehát nem minket akart megdobni), én pedig arra gondoltam, hogy "paraszt". Aztán elmentek, én pedig aludtam tovább.

Már világos volt, amikor közeledõ lépteket hallottam, és amikor kinyitottam a szemem, pont az orrom elõtt lépett egyet egy - a közeli perspektíva miatt - hatalmas láb. Felnéztem utána, egy karbantartó ruhába öltözött munkás volt, aki odament az út alatt keresztülvezetõ csõhöz (amit már említettem), ott ellenõrzött valamit, majd elment. Nem foglalkozott velünk. Ezek után nem sokkal felkeltem, csak még élveztem kicsit a fetrengést és a friss levegõt. Idõvel kecsó is felébredt. A flakonban maradt vizünkkel fogat mostunk, közben néztük a reggeli Monacot és a tengert a sok kis apró hajócskával. A luxusyachtocskákkal. :) Hát, szebb volt ez a látvány a fogmosáshoz, mint a már unalomig látott tükör!

képrejtvény: hol alszik kecsó?

megfejtés: a naracssárga színû valami a kecsó a kék hálózsákjában, a zöld hálózsák pedig az enyém

Összepakoltunk, én értem hamarabb fel. Még éppen léptem át az út menti korláton, amikor jött egy autó, így reflexbõl kitettem a kezem és... meg is állt! Nem hittem a szememnek! Hátraszóltam kecsónak, hogy siessen. Egy fiatal srác vezette, mellette a barátnõje. Mondta is mosolyogva angolul, amikor meglátta kecsót, hogy áhá, ketten vagytok, cseles! Én meg magyarázkodtam, hogy nem-nem, csak épp most értünk ide. Õk felvittek minket az autópályára, és nem beszéltek túl jól angolul, így volt egy kis félreértés, amikor a térképen mutogatták, hogy "autogrill, autogrill", mi meg nem tudtuk eldönteni, hogy az most az autópálya vagy az autóút, mert ugye nekünk az autópályán kellett maradnunk. Aztán kiderült, hogy az a kajálós pihenõhelyek neve.

nem mindig volt meg a magabiztosságom a stoppoláshoz, de mivel muszáj volt ha haza akartam jutni, így néha ezt a köztes megoldást választottam...

Úgy Genova magasságában ki is tettek minket, mert elkanyarodtak. Kiszálltunk egy kicsi, de annál forgalmasabb benzinkútnál. Itt egy ideig próbáltunk tovább stoppolni, aztán eszembe jutott, hogy úgy egy óra múlva kezdõdik a magyar Forma-1-es futam, és ott volt tévé. Így kecsó - beletörõdve a sorsába - vett magának valami hatalmas adag kaját, meg a kisbolt édesség-részlegét kb. felvásároltuk. Valamint a pultos lányokat megkértük, hogy dugják be a mobilunk töltõit, így a telefonjaink is velünk együtt energetizálódtak. Megnéztük a Forma-1-et, majd nem sokkal utána már egy ütött-kopott barna-kék foltos kocsi hátsó ülésein ültünk, egy teljesen vidám marokkói forma mögött, õ csak Milánó környékéig vitt minket, de ennyivel is beljebb voltunk.

Ott egy nagy benzinkút-kajálda-parkoló szélén éppen elfáradva a padkán üldögélve stoppolgattunk, amikor odajött hozzánk egy nagydarab igénytelen raszta lány, és valamit kérdezett. Hatalmas volt és erõs testalkatú, elõzõ életében biztos, hogy Amazon volt. Kissé nehezen értettük meg egymást, azt hittük útbaigazítást kér, és már vettük elõ a térképünket, amikor kiderült, hogy üzemanyagot szeretnének. Egy benzinkútnál erre igencsak furcsán néztünk, mire felvilágosított, hogy "de nem úgy, hanem ingyen!". Közben megérkezett a barátnõje, aki szintén nem sokban különbözött tõle. Mondtuk, hogy mi stoppolunk, így nincs nálunk benzin, ellenben szivesen használnánk velük együtt egy darabig mi is azt, amit sikerül szerezniük. Rávágták hogy oké, aztán lendületesen mentek is tovább, és kérdezgették a kamionosokat. Közben belenéztek a kukákba is, valamit egyikük ki is vett és eltette. Mi meg csodálkoztunk rajtuk, elég extrém jelenségek voltak.

Egy idõ után tényleg jöttek pár kanna benzinnel, és beletöltötték a hatalmas furgonjukba, amelynek a belseje pedig úgy nézett ki, mint egy mini házikó belseje: egy kétszemélyes franciaágy az ülések mögött, keresztben fölé szerelve egy polc megpakolva mindenféle kacattal, olvasólámpa, tükör a falon, egy fél bicikli a másikon, soksok karton víz a földön, hatalmas mennyiségû zöldség és gyümölcs ládákban, rengeteg ruha egymásra dobálva, néhány könyv, távcsõ, egy vicces jelmez, csilingelõ valamik, stb...

Elõl csak egy hely volt még mellettük, és mivel én beszéltem jobban angolul, nekem jutott a megtiszteltetés, hogy oda üljek. Sajnos. Kecsó meg elfeküdt hátul az ágyukon. Na, mondjuk az sem lehetett a legjobb hely, amilyen igénytelenek voltak (és mondom ezt azok után, hogy az út szélén aludtunk!). Mindenesetre elindultunk, és ezek folyamatosan dumáltak, vitatkoztak, ordibáltak egymással, nevetgéltek, stb. Én meg röhögve csóváltam a fejem, annyira hiperaktívak voltak. Persze észrevették, és néha bevontak a társalgásba. Általában angolul beszéltek, de néha olaszul vagy németül is. Erre rákérdeztem, mire elmesélték, hogy az egyes számú Amazon (a nevükre nem emlékszem) Japánban született, de amúgy német az anyja és svájci az apja. A kettes számú Amazon pedig olasz volt. És egyébként Spanyolországban éltek, csak egy olasz barátjukhoz mentek éppen. Ja, és a furgon angol volt, mert én pl baloldalon elõl ültem, de nem volt elõttem kormány. Pedig talán jobb lett volna, mert ahogy ezek vezettek... de én már nem lepõdtem meg semmin.
Najó, de. Amikor megkérdezte az egyik, hogy értek-e az elektronikához, én balga pedig azt válaszoltam, hogy elektronika szakos középiskolába jártam.... erre kitépte a rádiót a helyérõl - ami még szikrázott is néhányat - a kezembe adta, és azt mondta, hogy "akkor ezt csináld meg, mert egy ideje nem mûködik". Na, akkor meglepõdtem...!!! Persze pár perc okos tekintettel nézés után megállapítottam, hogy nem tudok vele mit kezdeni, erre a mellettem ülõ kettes számú amazon mondta, hogy "csak meg lehet csinálni valahogy", és véletlenszerûen dugdosta össze a kocsiból kilógó vezetékeket a rádióból kilógókkal, és ha szikrázott, akkor tudta, hogy az úgy nem jó.
Majd odadobta a kesztyûtartóra, és mondta a másiknak, hogy "nem baj, akkor énekelünk majd!".
Velük együtt nevettem egy jót ezen, de aztán én már nem nevettem, amikor tényleg elkezdtek énekelni. Szóval nagyjából ilyenekkel telt az út, amíg végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol õk lekanyarodtak délnek, és kitettek minket egy nagy benzinkútnál.

nem mertem õket közelebbrõl lefotózni :D

egy zoomos próbálkozás

Egy hatalmas helyen tettek ki minket, ahol a kamionok hosszú sorokban parkoltak egymás mellett. Ez tökéletes lesz - gondoltuk, és elkezdtük végignézni a rendszámaikat. Egyszer csak meg is láttunk egy magyar rendszámot, ami ráadásul pontosan ugyanaz volt, mint amit Barcelona mellett már láttunk egy kocsiból (véletlenül emlékeztünk rá), és a kamion festése is pont ugyanaz volt. Mindez vasárnap 23:15-kor volt, így tudtuk, hogy éjfélkor vége a hétvégi kamion-stopnak, és mehetnek tovább. Ezért leültünk a kamionnal szemben a padkára, és vártunk.

< 16. nap: Monaco | 18. nap: Hazaérkezés, f.gép-rejtély >