Dereng - Nyugat-Európa stoppal

Kecsó:
Éjjel van, 0:40-es 907 éjszakai busz, az Astorián van egészre(csak le ne késem, mert akkor Jaj mi lesz) és a 950-es meg kicsivel utána kb., a jó öreg 908 asszem 1:15-re várható, na azt elérjük ha törik, ha szakad, esetleg csak egy-két sörre és egy kis pálinkára ugrunk be az éjjel-nappaliba.

Felszállunk, végre úton (el se hiszed milyen hülye vagy, kitalálsz mindenféle debilséget egy íróasztal mögül, térképre bökve, jó lesz az- jár a fejedben és titokban a visszaúton gondolkodsz, de ahhoz is beszari vagy), de amit el lehet rontani azt természetesen elrontjuk, persze a éjszakaival tovább is mentünk egyet, de sebaj legalább szokjuk a hátizsákot. Megérkezünk az elsõ benzinkúthoz majd a másodikhoz és megállunk az autópálya szélén ott ahol a Harley Davidson motorokat árulják, ott elvileg tilos állni, de nálunk magyaroknál tök mindegy, ezt mi sem bizonyítja jobban minthogy tele van csíkkel és sörösdobozzal a leállósáv egyes-egyes pontjai. Mivel éjjel van ezért baromi sok az esélyünk hogy meglásson bárki is, na meg a rengeteg Horváth Rudolf és Postai fuvarozok, meg pénzszállítók biztos megállására számíthatunk. Olyan fél 3 lehet amikor kezdtünk elfáradni és leültünk a korláthoz, Peti ahogy szokta csak beszél beszél, én meg próbáltam szunyókálni, mikor egy közúti ellenõrzés során, megállítanak pont elõttünk egy Suzukit mögötte persze a rendõr, már tudtuk elõre, itt baszogatni fognak, ami persze abszolút hidegen hagyott minket, csak gondoltuk ez majd ráér Franciaországban. Miközben a rendõr lány sétálgat felénk, találgatunk mit mondunk neki, csak egy barátunkat várjuk, adatokat gyûjtünk stb

rendõr csaj kicsit összezavarodott(a hatóság nem tudott minket igazából felfogni, se itt, se máshol)

Úgyis elfáradtunk egy kis alvás jót tesz. Visszamentünk, bevásároltunk csokit, észrevettük hogy egy hatalmas bogár rajba tudtuk letenni a táskánkat és kipróbáltuk milyen egy patkán kényelmetlenül aludni + a 1 napos víz mennyiségünket el is ittuk, még szerencse, hogy a benzinkút wc -je nyitva volt az utánpótláshoz. Ébredés napkeltekor a nap igazán nyári vörösen izzó és huh de nagy volt. Itt asszem 1-2 fiatalt megkérdeztünk hogy elvinnének -e, de nem, plusz a stopos táblánk már elkészült Wien felirattal. A benzinkút béna volt, minden korábbi halálos figyelmeztetést fityenthányva kiáltunk újból a már megszokott leállósávba, elsõ megálló autó csak Fehérvárig vitt volna(kb. 5 perc -e álltunk), mondtuk, hogy sorry. De a második(kb 40p olyan reggel fél7 körül), na az egybõl mondta, hogy vissz is minket Bécsbe.....

Jó kérdés, az hogy mi a francnak indultunk el éjjel 1-kor. Amire a racionális válaszunk akkor az volt, hogy kb napközben 35-40 fok meleg volt, akkor tört meg a melegrekord asszem 42 fokkal Budapesten( de lehet, hogy most kamuzok, na mindegy) és, hogy akkor biztos éjjel indulnak az emberek nagy távra, mert akkor hûvösebb van. De az igazság, hogy túl racionálisan gondolkoztunk.

Mert elõtte lévõ nap reggelre beszéltük meg az indulást, de te még az MTV spot-pályázatra gyártottad a spotot, és félóránként azt mondtad, hogy mindjárt kész és mehetünk... aztán lassan dél lett, 42 fok ahogy mondtad, és akkor megbeszéltük, hogy késõ délután indulunk...aztán még mindig csináltad, aztán még mindig, meg még mindig...

este 8 körül már kezdtem idegeskedni, hogy nem fogunk messzire jutni, ha túl késõn indulunk. Én már reggel összepakolt hátizsákkal ültem, és ezt egész nap folytattam, és bár türelmes ember vagyok, azért estére kezdtem tényleg nagyon ideges lenni :) úgyhogy megbeszéltük, hogy éjfélkor elindulunk, mert én az egész napi várakozás után nem fogok tudni lefeküdni pár órát, hogy hajnalban induljunk, fõleg, hogy hajlamos vagyok elaludni... :P úgyhogy mondtam, hogy ha törik, ha szakad, induljunk el most.

Ezért éjfélkor fogtuk magunkat, és elindultunk, találkozási pont az Astoria, kb éjjel egykor.

Amikor felvettem a baszottnehéz hátizsákomat, és alig tudtam kikanyarodni a bejárati ajtóhoz (a kanyaroknál a hátizsákom egyszerûen továbbment...), akkor azért kicsit elgondolkodtam...

aztán ültem az éjszakai buszon, és azon gondolkodtam, hogy valószínûleg nem sokan indulnak portugáliába stoppal éjjel...és hogy most nem a haverokhoz megyek sörözni, hanem úgy 2000 km-re....szárazföldön. Azért a gyomorgörcs megvolt, az elõttem tornyosuló hatalmas ismeretlen és a rengeteg kihívás, kaland, szenvedés és csodálkozás egyszerre volt rémítõ és hihetetlenül lelkesítõ...de a lelkesedés gyõzött. Hála istennek :D

Persze mint kiderült, nem sok értelme volt éjjel indulni, éjszaka közepén csak a posta és a pénzszállító autók járnak az autópályán. Meg az az õrült, aki ránk húzta a kormányt. Meg a rendõrnõ, ugye :))

De amikor reggel feljött a nap, ami hatalmas volt, vörös, és GÖMB alakú...!!!! Azon én teljesen ledöbbentem. Valamiért láttam a gömb formáját, és megéreztem, hogy az ott egy iszonyatosan kurvára baszottnagy gázgömb, ami 150 millió kilométerre van (ami jóval messzebb van, mint amilyen távolságra mi most indultunk), tehát tényleg nagyon nagy..... csak álltam ott, és csodálkoztam percekig. Aztán túl magasra ment, és elkezdett vakítani.

és fél óra múlva meg is állt az a fekete autó, amivel elindultunk WIEN felé......

Befarol mellénk az autópályán a fekete szuperjárgány, már mondja is üljetek be hátra, megyünk is Bécsbe, mintha egy taxit fogtunk volna. Kérdezgetjük merre megy, kiderül, hogy Frankfurt melletti kis faluba készül munka ügyben,majd Bolongába és akár kivissz minket Münchenbe ha az jó nekünk, naná, hogy jó nekünk. Fura egy fickó volt, a nevét még a mai napig nem tudjuk, valahogy a bemutatkozás elmaradt. És szenvedélyesen érdekelte a különbözõ mûszaki kütyük használata, megmutatta, hogy telefonálás közben egy kis GPS állítgatás mindezt kb. 150km/h-ás átlag tempóban Ausztriában, sem esik nehezére, Peti egy kicsit aggódott, és mondta is neki, hogy áá nem olyan fontos az hogy megtudjuk a GPS-tõl milyen magas a szomszéd hegy. De õ róla azt is tudni kell, hogy alapos volt, amit õ kigondolt azt végig csinálta nem így himi-humiba.

ilyet 700 vagy hány kilométer elsõre 2 nap és Portóban vagyunk, ez nagyon jó,

na igen, még annyit kell tudni errõl az illetõrõl azon kívül, hogy hátra ültetett be minket, hátizsákok a csomagtartóba, napszemüveges bajszos 50-es csávó volt, valami autós-mûszaki dolgokkal foglalkozott, õ is stoppolt régen, jól elbeszélgettünk mindenfélérõl, a barátai nevét is tudtuk már, de az õ nevét nem sikerült megtudni :)

sose szálltunk ki a kocsiból, amíg õ ki nem szállt, hogy nehogy elhajtson a hátizsákjainkkal. Ezt szinte mindig így csináltuk, kivéve azoknál, akikkel jól összebarátkoztunk.

Ez repített minket Budapest - München között, kb 6 óra alatt ott is voltunk

Pár nappal indulás elõtt, mikor már minden meg volt, már csak a henna kellett, a nagyon király albumukhoz(hennasztórik www.kulturalisbalhe.freeblog.hu), kaptam egy levelet még a wiwen egy sráctól, hogy van neki eladó hennája, ismertem is, na de,hogy hogyan talált rám, azt a fene se tudja, mindegy. Megcsörgetem, mondom sürgõs, még aznap össze is futottunk, majd lepottyantunk a Keret nevû helyre, nem mondom meg hol van, mert féltem:P pici kis hely, baráti környezet( ha elõször jársz ott, akkor is olyan mintha mindenkit már kb ovodás korod óta ismernél), bárpult nincs, a sört egy kis szobában lévõ hûtõbõl kapod, van mikor szürreális módon megtelik egy nagy zenekarral, ami attól válik szürreálissá, hogy kb. 10 ülõ hely, 2 emeleten kb. 20nm-en, ja és kívülrõl meg nem mondod, hogy az egy szórakozóhely. Na itt leBÍznisszeljük a hennát közben beszélgetünk, errõl - arról, kiderül, hogy a srác(KÓC) is nagy utazó, és már mesél is stoppos élményérõl, ahogy szerelmi bánata miatt kétségbe esve rohangál Európában, egy haverjával. Megkérdezem milyen útvonalon ment. Büszkén már válaszol is, elsõ útja Münchenre vezetett, ott iszogatott(asszem ott is volt egy haverja) és mondta, hogy ott õ jól tudott hennázni az Isar partján(München folyója).

Mi is Münchenben ugrottunk ki elõször a kényelmes kocsiból (ha az útról valamit kihagytam azt a Peti úgyis felemlíti), rögtön az Isar partján, már figyelgetjük is hol lehet majd jól hennázni. Sétálgatunk -sétálgatunk süt a nap keressük a vonatállomást ahol le tehetjük a hátitatyót, közben azon poénoskodtam, hogy a még mindig kezemben lévõ Wien feliratú táblával embereket fogok zaklatni, mutogatva a tábla felé és kérdezgetem, hogy Wien, Wien persze ezt suttogva és bizonytalanságomat mindig megerõsítve(1x nem tettem meg). Mendegélünk tovább a már ismertet célunk felé, Petinek sikerült egy olyan helyre leülnie, amit ma is ha megnézzek(fotón) leesek a székrõl a nevetéstõl, vagy úgyis fogalmazhatok, hogy beszarok a röhögéstõl. Ez kb. azzal ér fel, mint amikor valaki szarba lép, vagy olyan székbe ül aminek törött a lába, hogy az ülés tárgyától nagyon ne térjek el, no de a kép ami magáért beszél :D

(nem vagyunk homoszexuálisok, a blog se errõl fog szólni, de azért egy õrületet ezzel kapcsolatban még megosztok mindenkivel, azt se tudom kihagyni, attól is hasonló jó kedv fog el, mint ettõl a képtõl, na de nem most)

És elindultunk, végre lerakni a táskát, az út is hasonlóan nevetõs és néha fárasztó volt, ti még ki szállhatok, mi akkor már nem tudtunk, nem akartunk. Az utcán minden szembejövõtõl megkérdeztük, hogy merre van a vasútállomás, vagy csak egy szekrény amibe beletudjuk tenni a zsákunkat, meglepõen többen tudtak nálam angolul (én szinte semmit nem tudok:), de mindenrõl szívesen elbeszélgetem velük, illetve mint anno a Levi's reklámban a kutya én is ügyesen tudtam bólogatni. Lehet, hogy ezért történt az, hogy az elsõ megállított is azt mondta 10 perc arra, aztán 10 perc múlva a következõ is azt mondta 10 perc arra, hozzáteszem nem körbe-körbe sétafikáltunk, de amikor már 1órája sétáltunk ahhoz a k.va vasútállomáshoz akkor már nem hittem el semmit a Németeknek. Azon kívül, hogy nem ismerték a városukat, nagyon kedvesek voltak, például volt egy pincér lány(1.szerelmünk) aki mondta, ugyan, hogy 10 perc (neki még meg is bocsájtható), de hozzátette, hogy inkább szálljunk fel a buszra, nem is drága, mert olyan meleg van, nehogy bajunk essen, hát még jó hogy a célunkat nem mondtuk meg neki, mert akkor biztos... na lehet, hogy meg kellett volna mondani mégis csak;)

Elkeseredetten megálltunk szuszogni egyet, már nagyon fárasztó volt a sok séta fika, mikor is egy srác lépett oda hozzánk és megszólított, Münchenesen cincogó, magas hangon

Peti és Én: csak pislogunk, mikor ki pislogtunk magunkat, meg is szólalunk, hogy te figyelj már 1 órája vagyunk a városba és egyenlõre a saját gondunk is kiborított már, hogy nem találjuk a vasútállomást.

na erre a választ a srác se tudta biztosan, csak hogy itt van a közelben kb. 10 perc, de õ inkább a Magyar étteremmel volt elfoglalva, illetve elkezdete mesélni az életét. Nagyon izgalmasan hangzott ehhez már levettük a táskánkat, ahogy ezt megtettük észre is vettük a Magyar éttermet a hátunk mögött, persze megint kiújult a pislogásunk ( most esik le, hogy szerintem a srác tudta is, hogy ott van csak beszélgetni akart). Miközben utazgatunk felírtuk a nap kulcs szavait, amibõl erre a jelenetre valami ilyesmi jutott: bolond srác, emlõst nem ehetek, mcdonald's-ban dolgozom. Pedikûrös is volt, meg masszõr, csajokról beszélt, de szerintünk az kamu, a mekiben meg azért dolgozik mert állítólag már csak ott dolgozhat külföldi, én nem tudom, nem néztem utána, biztos úgy van. Lelkesen õt is megkérdeztük, hogy tudunk -e az Isar parton hennázni, erre egy hennás reklám tábla utalt a fejemnek, amit az õ feje mellett láttam meg, mire õ se válaszolt kielégítõen. Elválásunknál még egyszer megkérdeztük, hogy merre van a vasútállomás, jackariból megmutatta, hogy tud õ csajozni, a lány már ki akarta kerülni, õ nem hagyta magát, szép Német tudásával faggatni kezdte, és mintha értelmes választ kapott volna. Onnan nem emlékszem, hogy hogyan de megtaláltuk az állomást. Ahol gyorsan átpakoltuk a cuccunkat egy kisebb tatyóba és robogtunk be a városba, merthogy ide igaziból nem is akartunk jönni, de ha itt voltun már, akkor körül nézünk, terveink szerint este megyünk is Zürichbe tovább. Na de, hogy ez, hogy alakult...

Aztán miután letettük a nagy hátizsákokat az állomás csomagmegörzõjébe, kerestünk egy netcafe-t, írni az itthoniaknak, fel is léptünk msnre, ahonnan is hamar megtudtam, hogy két haver (Marci+Juci:)) is éppen Münchenben van, úgyhogy meg is kapták az sms-üket, és már meg is volt beszélve a találkozó estére!

Reggel 6kor még a napfelkeltében csodálkoztam Budapest kijáratánál, délután meg már Münchenben beszéltük meg a találkozót az "itteniekkel". Hihetetlenül könnyûnek tûnt ez a stoppos életmód. És ez a következõ napokban is ilyen olajozottan ment. Egy darabig... na de azt majd akkor:)

Szóval mászkáltunk Münchenben, nézelõdtünk, nekem koszosnak tûnt kicsit, és volt pár csöves is, persze igaziból szép és az emberek is jómódúak, csak én egy csillogó-villogó német várost vártam:P

Találtunk egy iszonyat nagy templomot, és bár engem sosem érdekeltek igazán a templomok (ezek olyan tipikus unalmas turistalátványosságok), de ez tényleg hatalmas és egyszerû volt, ez tetszett.

Szóval ott állunk a templom mellett 50 méterre, amikor egy biciklis kb 14 éves srác odagurul mellénk a barátjával, és azt mondja magyarul: "Sziasztok, nem tudjátok hol van itt egy zenebolt?"

Erre mi pislogunk már megint (úgy látszik München egy ilyen pislogós hely volt), alig egy-két órája érkeztünk, és már a második magyar szólít meg minket...nem tudtuk, hogy hol van zenebolt, de volt még egy ilyesmi diskurzus:

Mi: Nem tudjuk, nemrég érkeztünk. És ti tudtok valami érdekes látványosságot Münchenben?

A srác: Hát, izé....van az a XgzTfkX (nem értettük)-nevû templom, csak nemtom hol van.

Szóval így telt a délután, kis zápor elõl a templom oldalsó ajtajának lépcsõire ültünk, majd keresztül-kasul bejártuk a várost, megnéztük a folyóját, stb. Aztán este találka Juci+Marcival, elvittek minket egy olyan helyre, ahol a tulaj magyar volt, és az anyukájuk szomszédja volt anno, így kapásból meg lettünk vendégelve vagy két-három kör nagyon jó epres valami töményre, közben Marciék röhögtek rajtunk, hogy stoppal elindultunk Portugáliába, meg söröztünk sokat, mondtuk a hennázást is, és persze kértek is, ami kb úgy nézett ki, hogy a kis elfogyott mécses fém tégelyébe kevertük a festéket, és tök részegen festettünk nekik valamit, ami ahhoz képest egészen kinézett :) (juci pólóját össze is fogta reggelre... :P)

aztán elindultunk (kecsó szerint végre, mert én állandóan dumáltam és be nem állt a szám, és õ meg már menni akart :P), szóval céltalanul követtük marciékat a szállásukra, igaziból teljesen készen voltunk ahhoz, hogy azon gondolkodjunk, hogy hol fogunk aludni...

A Marciék egy Petranéni nevû rokonnál voltak pár napot, elkísértük õket a lépcsõházig, és én kéregettem õket, hogy had menjünk be a lépcsõházba, és ha ott van felül ilyen padlásbejárós rész, akkor ott alszunk majd a földön a hálózsákjainkban...õk nem emlékszem hogy hogyan reagáltak erre, de szerintem csak röhögtek... aztán behívtak magukhoz, és náluk aludtunk a földön...bár a Juci parázott attól, hogy mit fog szólni Pertanéni, hogy két idegent hazavisznek csak úgy hirtelen:P (Én másnap azon gondolkodtam, hogy remélem nem érezték azt, hogy rájuk akaszkodunk. De remélem nem :)) Meg egyébként nagyon büdös volt a zoknim, legalábbis a többiek szerint;) Be is csomagoltam jól egy zacskóba amikor levettem.

Szóval elterültünk a földön, és aludtunk egy jót. Az elsõ este szállása szuper volt, és ráadásul ingyen!! Ez a stoppolás már szinte túl egyszerûnek tûnt...

Peti Peti, volt még egy csomó minden érdekes, na például kezdjük ott, hogy a amikor ledobtuk a táskát valami olyan helyen lukadtunk ki ahol az arcszín sötétedett a nyelv kezdett megváltozni és az árak meg elindultak lefelé, így sikerült venni, egy akkor lepényt amivel akár takarózhatunk is volna + egy joghurtot ami kettõnknek full elég volt, na meg a szokásos keksz adagunkat amit a Peti vetetett "fel" és "meg", de azután mindenhol vettünk, amikor csak vásároltunk, ezek összege 2.20 Euró volt ami igazán nem sok mert ennél egy zsömle is drágább a sparban mondjuk, szóval nagyon jó üzletet csináltunk én még mindig úgy érzem. Tudnak valamit a Törökök.

Ezután mentünk be egy Török net cáféba és a poén, hogy feltételhez kötöttük a netezésünket, a recepciós lánnyal, hogy mi márpedig addig nem ülünk le még nem tölti meg a 2lityós flaskánkat, aztán leültünk egy ásványvizes hûtõ mellé:) Itt jöttünk rá aztán, hogy Münchenben se vagyunk egyedül.

Na igen a müncheni Magyar érdekeltségünk címe: München, Lottringer Strasse - Vivo kocsma Stefan a Magyar barát kocsmája.

< Leltár | 2. nap: München, Isar, váratlan vendéglátás >